Tegnap este tette közzé legfrissebb termelési jelentését a Pannergy, most pedig erre reflektálva véleményt mondott a társaságról az OTP elemzője.
Az elemzők egyetértettek abban a szeptemberi inflációs adat megjelenését követően, hogy valószínűleg az inflációs pálya alját láthattuk, és innentől felfelé vezet az út, ami a pénzromlás ütemét illeti. A közgazdászok úgy vélekedtek, hogy a friss szám a mostani forintárfolyam mellett nem ad mozgásteret a jegybanknak a kamatvágáshoz.
A Petco Health & Wellness részvényei jelentős emelkedést mutattak a vállalat második negyedéves eredményeinek közzététele után. A vezetőség a gyorsjelentés utáni befektetői tájékoztatón a pénzforgalom javítására helyezte a hangsúlyt - írta a Marketwatch. Az is hozzátehetett a ralihoz, hogy Keith Gill, ismertebb nevén Roaring Kitty, a mémrészvény-őrület kirobbantója megosztott egy Reddit-bejegyzést a vállalatról.
Kellemes meglepetést okozott a héten megjelent magyar inflációs adat. A friss számok megjelenése után több elemző is kiigazította az idei pénzromlási ütemre vonatkozó várakozását, és a kormány eredeti 6%-os éves inflációs prognózisától már nagyon messze kerültünk.
A következő fél évben fokozatos erősödés vár a forintra - vetítik előre az ING Bank elemzői frissen megjelent, a globális devizapiacok kilátásaival foglalkozó átfogó anyagukban. Fél éven belül szerintük a 385-ös euró-forint sem kizárt.
Erős növekedést produkált márciusban idehaza a kiskereskedelmi forgalom. Minden elemző úgy vélekedik, hogy a friss adatok jelentős pozitív meglepetést jelentenek. A közgazdászok reakcióit összegezzük cikkünkben.
Az év egészét tekintve a mai első negyedéves GDP-adat alapján az elemzők átlagosan 2-3 százalékos növekedést várnak, azonban ez a prognózis még sok bizonytalansággal terhelt, főként a külső kereslet változása és a forint árfolyamának alakulása miatt. A fogyasztás és a beruházások élénkítő hatása továbbra is meghatározó lehet, míg az export oldaláról egyaránt jelentkezhetnek pozitív és negatív meglepetések. A kormány szerint már a dinamikus növekedéshez szükséges öt feltételből már négy teljesült, míg a pénzügyi tárca szerint tartható az idei, 4,5 százalékra emelt hiánycél is.
Igencsak eseménydúsan alakultak az elmúlt napok a Wizz Air háza táján. Az első féléves rekordbevétel után a menedzsment csökkentette az éves profitvárakozását, amit kétszámjegyű árfolyamesés, majd azt követően gyors felpattanás és célárvágások sora követett. A kedvezőtlen események ellenére azonban úgy tűnik, hogy van erő a papírban, éppen ezért megnéztük, hogy érdemes lehet-e már beszállni.
Felülmúlta a várakozásokat a friss júliusi inflációs adat, széles körben érzékelhető az erőteljes árnyomás. A fogyasztói kosár kétharmadában vágtató inflációról beszélhetünk. Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza arra hívja fel a figyelmet kommentárjában, hogy amennyiben októberben megszűnik az üzemanyagár-stop, akkor az év végére már 20% közelébe emelkedhet a magyar inflációs mutató.
A költségvetési bevételek rendkívül erőteljes növekedése és a bejelentett kiigazító lépések együttesen már elegendőek lehetnek a 2022-re és 2023-ra kitűzött kormányzati hiánycélok eléréséhez, még akkor is, ha a helyreállítási alapokról nem születik megállapodás a magyar kormány és az Európai Bizottság között - erre a következtetésre jutottak a legújabb kormányzati szektor adatokból az OTP Bank elemzői.
A Portfolio által megkérdezett elemzők által vártnál kisebb mértékben emelkedtek júliusban az árak. Elemzők az év vége felé tovább gyorsuló inflációt várnak és azt is elmondják, mit léphet a magyar jegybank.
A magyar helyreállítási alap körül elhúzódó viták befolyásolhatják a magyar költségvetés egyenlegét és az államadósság mértékét is, azonban a kockázat kezelhető - jutott erre a következtetésre az OTP Bank elemzőcsapata, akik arra számítanak, hogy legrosszabb esetben is jövő nyárra megállapodhat a kormány az Európai Bizottsággal a feltételekről. Legújabb elemzésükben a közgazdászok azt mutatják be, hogy a kormánynak mekkora mozgástere van az idei költségvetésben és hogy miként reagálhatja le a csúszó uniós kifizetéseket.
A hazai makrogazdasági elemzők körében is nagy meglepetést keltett a negyedik negyedéves GDP-adat. A részletes adatok hiányában egyelőre csak feltételezések vannak arra vonatkozóan, hogy mi okozta a váratlan fordulatot, de a szolgáltatószektor egyes ágazatai lehetnek a háttérben.
A koronavírus-járvány és annak gazdaságban keltett hullámai nemcsak az idei költségvetésre, hanem a 2021-es büdzsére is negatív hatással lesznek. Nem kizárt, hogy a kormánynak jövőre év közben is tekintettel kell lennie az adósságszabályra és előállhat az a helyzet, amikor fiskális szigort kell alkalmaznia, épp válság idején.
A héten megismertük a 2021-es év legfontosabb kormányzati dokumentumát, a költségvetés tervezetét, ami elemzők szerint nem mentes a kockázatoktól.
Leértékelődő pályán maradhat a forint, így ne lepődjünk meg azon, ha 2020-ban új történelmi mélypontot is látunk az euró ellenében - a Portfolio által megkérdezett elemzők összességében így vélekednek a hazai fizetőeszköz 2020-as kilátásairól. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen árfolyamra számítanak a nyári hónapokban.
Részletes információk derültek ki a 1,5 órás tárgyalásról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
6 hónapot se biztos, hogy bírnának.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.